A slágerlisták ostromlásáról és a hosszú éjszakákról. Oliver Koletzki mesél nekünk nemrég megjelent új albumáról, a Großstadtmärchen 2-ről, valamint arról is, hogy miért nem bulizik már 36 órán keresztül.

És, hogy mégis miért? Nos, három oka is van. Először is óvjuk a környezetünket. Másodsorban kellemes és kreatív időtöltés saját kezűleg készíteni a lakás ékeit, vagy akár a funkcionális darabokat. A harmadik pedig, hogy olcsó, mókás és teljesen /egyedi!

Mindenki otthonában vannak olyan tárgyak,amikre már évek óta rá sem vetette a szemét, ott porosodik, esetleg férni sem lehet tőle, és minden egyes lomtalanítás alkalmával elmondjuk, hogy legközelebb tényleg búcsút intünk neki. Igaz? És mégsem dobjuk ki, mert  szép emlék kötődik hozzá,vagy egy távoli rokontól, ismerőstől kapott, de ízlésünket, igényeinket nem kielégítő ajándék vagy nagyszüleink gyűjtögették, és nincs szívünk megválni tőle... Mi lenne ha hezitálás helyett inkább leporolgatnánk és új értelmet adnánk neki?

Én speciál tegnap este a már rég nem hallgatott bakelitlemezek sorsán törtem a fejem. Némi ötletelés és szörfözés után rájöttem, hogy remek dolgok születhetnek eme kerek, fekete tárgyból. És úgy döntöttem,hogy ezeket mindenkinek látnia kell, úgyhogy szemezgessetek kedvetekre!

Kultúra a kultúrában

A nyár legveszedelmesebb kábítószerét minden valószínűség szerint fesztiválnak hívják. Ha kipróbálod, nem akarsz szabadulni tőle, ha a hatás elmúlik, jönnek a szürke hétköznapok, és csak arra gondolsz, hogy mikor jön már végre a következő alkalom.

Az alábbi eset akár Magyarországon is megtörténhetett volna. Azonban nem csak hazánkra jellemző, hogy egyes önkényuralmi szervek keresztbe tesznek a kultúrának. Bizony, tőlünk nyugatabbra sincs kolbászból a kerítés, és, hogy ne csak mindig elhúzzuk a berlini mézesmadzagot, érdemes néhány szót ejteni arról, hogy mi is okozza hetek óta a legnagyobb feszültséget egész Németország kulturális életében.

 Sasha, M.A.N.D.Y., Shinedoe at Minisrty Of Sound

A brit főváros klubéletbe betekintést nyújtó sorozatunk második epizódjában egy minden szempontból a világ élvonalába tartozó szórakozóhelyet lesz alkalmam bemutatni az olvasóknak. A Minisrty of Sound1991 szeptember 21-én nyitotta meg kapuit a közönségnek a megalapító James Palumbo és Justin Berkmann ötletei alapján. Mára jóval több mint egy sima klub, sokkal inkább márkanév melyhez rengeteg, az e-zenével összefüggbe hozható ágazat kapcsolódik. Ilyen például a MOS valamint a Hed Kandi nevet viselő labelek; valamint az itt kiadott, elsősorban ibizai feelinget sugalló válogatás lemezek tömkelege, melyek elsősorban a populároisabb vokálos house vonalat kívánja előtérbe helyezni a klub undergroundabb jellegével ellentétben. Itt az elő példa arra, hogy nem csak egy fesztivál az ahol megférnek egymás mellett az underground és a mainstream …

Több mint két évtizedes múlt, mely alatt nyilván rengetek koncepcióváltás történt; a klubot is többször átalakították mire elérték azt, hogy mai formájában működjék. Gyakorlatilag nincs olyan előadó az egész e-zenei szcénában aki legalább egy alkalommal nem állt volna a lemezjátszók mögé. Ennek egyik oka, hogy hetente legalább kétszer tart nyitva a kub, de bank holiday-ek - otthon ünnepnapoknak felelnek meg, itt kicsit másként fest a helyzet, de talán ez a legjobb definíció rá - alkalmával akár három de előrordul, hogy négy alkalommal is. Jelenleg a következőképp működik a rendszer: a péntek estéket a The Gallery míg a szombatokat Saturday Session névre keresztelték. Nyilván akadnak átfedések de általában a The Gallery sorozatok alkalmával a trance míg a Session esteken house és techno előadók szórakoztatják a közönséget.

Befogadóképessége eléri a 3000 főt ami még itt kint is ritkaság számba megy. Teltház esetén öt – inkább 3+1+1 - terem áll a kluberek rendelkezésére ahol szórakozhatnak: a Bar vagy másként 103, a Baby Box, a Loft, a legnagyobb rész a Box és egy VIP terem. A 103 névre keresztelt hely igazából valóban a bár rész, ide érkezünk közvetlen a beléptetés után, ami egy masszív bárpult és az előtte elhelyezkedő tánctér és közlekedő. A 103 igazából egy csomópont, ahonnan a többi helyiség nyílik. Innen vezet fel egy lépcső az emeletri részre ahol a Loft található; a lépcső mellet végighaladva pedig a Baby Box terembe valamint a férfi és női illemhelyekhez juthatunk.

Az emeleten talâlható "Loft"

A Baby Box a klub legkisebbik része, ahol egy bárpult és ennek a meghosszabításaként egy DJ pult található, itt egyszerre 120-150 fő fér el kényelmesen. Az emelten lévő Loft pedig inkább egy tágas lounge vagy bár remek fénytechnikával és kb. 150-200 fős befogadóképességgel. Mivel a VIP részben még nem jártam, így végül is elérkeztünk a The Box bemutatásához, ahol a legnevesebb fellépők játszanak minden éjszaka. Mint már korábban említettem, ez a legtágasabb rész, engem elsőre egy csarnokos buli hangulatára emlékeztetett; az egyik végében a bejáratok jobbról és balról, a kettő közt a fénytechnikusok pultja a keverőkkel és számítógépekkel, a másikon pedig az a DJ pult, ami tényleg nem igazán hagy kívánnivalót maga után, az éppen aktuális fellépő mögött a pult telljes hosszában végighúzódik egy hatalmas LED-fal, ami ugyancsak egy tömegrendezvény hangulatát idézi. A The Box fénytechnikája szintén világszínvonalú, ezen állításom majd alább néhány perces videókkal próbálom igazolni.

Az italárak teljesen átlagosnak mondhatók. Nálam igazából csak sör és néha mixer (25 ml rövidital valami üdítővel és jéggel) szokta alkotni az ilyenkor fogyasztandó alkoholok repertoárját, láttam aki egy üveg vörösborral, pohár nélkül indult vissza a táncparkettre – Sok sikert! J Kapható még pezsgő és néhány itteni koktél, amit megkímélve a bartenderek drága idejét inkább meghagytam a posh szórakozni vágyó fiatalok csoportjának. A sör, jelen esetben Corona vagy otthoni viszonylatban Coronita £4,5 de kapható itt is cider valamint Stella, ami itt véleményem szerint az egyik legjobb lager típusú maláta alapú készítmény. Aki úgy érzi a bartenderek nagyon ráérnek, nyugodtan rendelhet koktélokat is, van néhány házi specialitás, én inkább nem terheltem le őket ezek készítésével, így is volt elég dolguk. Volt, aki egyszerűen elsétált mellettem egy üveg borral a kezében, pohár nélkül. Azért mégis megadnám a módját ... Aki nagyon "poshnak" erzi magát nyugodtan beruházhat egy üveg pezsgőre – ha jól emléksyem £45 - 50 egysègèrt ès talán poharat is kap hozzá – én öregesen maradok a sörnél a továbbiakban is :)

A legkisebb terem, ami a "Baby Box" nevet kapta

A klubról ennyit, ezek után akkor térjünk is rá az adott este programjára. A nagyterem lineupja a következőképp festet:  Sasha, M.A.N.D.Y., Shinedoe. Összességében sem lehett panasz a felhozatalra, de én – ahogy sokan mások –  elsősorban Sasha miatt jöttem, akinek hangzásvilága az utóbbi egy évben senkiéhez sem hasonlítható, egyedi és egyszerűen zseniális. Dubok és deep-house, electronica indie és nu-disco, az újhullámos progressive house és egy csipetnyi techno egységes egésszé gyúrva. Az eredetileg március végére beharangozott, de majd cask július végén megjelenő harmadik Involver mix CD és szerzői album kombinációhoz kapcsolódó lemezbemutató pedig cask megerősített abban, hogy a részvétel kötelező. Sokat gondolkodtam azon, hogyan is alakulhat majd az időrendi sorrend. Mikor megérkeztem és megláttam a beléptető kapu melletti kivetítőn, kicsi csalódottság lett rajtam úrrá. Shinedoe játszott éjféltől kettőig majd Sasha pörgette reggel ötig végül Patrcik Bodmer zárta a termet öttől. Egyrészt ekkor tudtam meg, hogy a M.A.N.D.Y. duó másik fele, azaz Philipp David Jung nem jön, másrészt nekem a buli íve miatt a M.A.N.D.Y. – Sasha – Shinedoe időrendi bontás lett volna kézenfekvő és elméletem rövid időn belül be is igazolódott. 

DJ pult a "The Box"-ban

Mivel már majdnem éjjel 1 óra volt, mire leraktuk a kabátokat, magunkhoz vettük a kis sört, így Shinedoe szettjének a második felére értünk csak oda. Állítólag egész kellemes kis house zenéket tolt az elején, amit ugyan folytatott is a második órában is, de a vége felé indokolatlanul elkezdett veretni. Nos, aki kicsit is képben van az észak-walesi DJ legenda jelenlegi hangzását illetően, annak nem kell részleteznem miért is volt ez indokolatlan. Aki nincs annak röviden annyit, hogy egyrészt három órás szettet játszott amit azért csak fel kell építeni, másrészt mostanában Sasha livejai szinte végig a deep-house mentén haladnak és csak elvétve játszik lendületesebb, pattogós, teches tételeket. A Shindeoe – Sasha váltást sikerült megörökítenem video formájában, majd hallható/látható miről is beszélek. Itt jegyezném meg: tudtam, hogy brit előadó lévén elképesztő népszerűségnek örvend Londonban, de az a néhány momentum, ami a váltás előtti pillanatokban történt még engem is meglepett. Shindeoe játékából még jó pár perc visszavolt, mikor megjelent a pultban Sasha, aki semmi egyebet nem csinált, mint odalépett a keverőhöz és vetett rá egy pillantást közelebbről. Ekkor olyan üdvrivalgás tört ki a közönség sorai közt, mintha egyenesen a királynő lépett volna a terembe. Kíváncsi vagyok, ha egy walesi zenész ilyen fogadtatásban részesül mi történhet akkor, mikor a londoni születésű és itt legendának számító Paul Oakenfold az est headlinere… 

Shindeoe ès Sasha váltása

Ennyit a warm-up szettről, amennyiben ezt annak lehetett nevezni – így utólag visszagondolva semmi probléma nem volt ezzel az egy órával amit hallottam, csak az időzítés messze nem volt tökéletes. Ettől függetlenül Mr. Coe simán megbirkózott a feladattal, tökéletesen felépítette a szettet még ebből  helyzetből is. Korábban hallott élő fellépéseit - volt már részem néhányban – két kategóriába sorolnám. Vagy tökéletesen összerakott és zseniális, vagy teljesen koncepció nélküli összevissza zenélés. Őszintén szólva ebből volt a kevesebb és most is az A variáció lépett életbe. Kellemes intro kezdésnek, a szett első harmadában a mostanában jellemző giccses deep houseok szóltak. Az első óra vége felé már jöttek az egyre lendületesebb house tech-house zenék, itt-ott dubokkal és hosszabb kiállásokkal megtördelve közben persze fényáradat – egy olyan lasershow kíséretében, amit nem minden nap lát az ember (video alább) – és az elmaradhatatlan handsup valamint a füttykoncert. Szokásáshoz híven most sem verte szét a házat. A három óra nagyrészt a deep-house és a lágyabb progressive house darabokra épült, de a második órában már hallhattunk feszesebb prog-house illetve tech-house tracket sőt néhány technot is. Ahogy közeledett a váltás, úgy vett ismét vissza a tempóból, az utolsó percekben is az utazás volt a jellemző mielőtt átadta a M.A.N.D.Y. egyik felének a tereptet. 

Sasha szett elsõ órájából részlet

Mint mondottam volt, a klubban a fénytechnika egyedülálló

Sasha és Bodmer váltás

Bodmer első pár trackjét meghallgattam, de ekkor kezdett eldurvulni a helyzet. Körbenéztem és realizálódott bennem, hogy az arcok körülöttem teljesen más dimenzióban vannak, ami ilyen időpontban teljesen normális szokott lenni, csak az érzéssel sajnos nem tudtam oszotzni velük. Nagyon szvesen maradtam volna, de diadalmaskodott a fáradtság és a lelkiismeret – ismét sikerült úgy alakítani a dolgokat, hogy délre munkába kelljen menni. Hazafelé kellemes zenékett hallgatva és igencsak maradandó 3 órás Sasha élménnyel gazdagodva reggel 7-re kerültem ágyba. Legközelebb megpróbálok zárásig maradni egy bulin, mégis csak úgy az igazi.

Az alábbi egy órás, angol nyelvű videó Detroitba kalauzol el bennünket. Megszólal többek között Derrick May, Juan Atkins, Carl Craig, Kenny Larkin, John Acquaviva, Blake Baxter, valamint Richie Hawtin is. A film nem csak a techno kialakulását mutatja be, hanem Detroit városát is, 

Sorozatunk negyedik része újra Berlinbe kalauzol. Bepillantást nyerhetünk Modeselektor, Radioslave, Jesse Rose, valamint Henrik Schwarz birodalmába.

Modeselektor (Gernot Bronsert) (Berlin-Prenzlauer Berg, lemezek száma: kb. 3000)

Ez korábban nem is szoba volt, hanem egy erkélyre vezető folyosó. A fal, az ajtóval és ablakkal csak nemrég készült el. A helyiség így most már stúdióként szolgál, ha otthon éppen elkap az ihlet a zeneírást illetően, vagy egyszerűen csak nyugalomra vágyom. Ezt leszámítva még van egy rendes Modeselektor-studiónk is. Bár Modeselektorként már régóta nem vállalunk dj fellépéseket, még ma is rendszeresen vásárolok bakeliteket, majdnem mindig a Hard Wax nevezetű lemezboltban, ahol korábban én is dolgoztam. Egyrészt, mert szeretnék naprakész lenni, másrészt pedig azért, mert egyszerűen imádom a bakeliteket! Az állvány a berlini Möbel Horzon munkáját dicséri. Három polcomat is ők készítették el, de ezt méretre készíttettem, hogy minél jobban ki tudjam használni ezt a kis helyiséget. A gördeszkát az első amerikai turnénkon kaptam. Alig hogy kipróbáltam itthon, rögtön el is törtem a kezem.

Radioslave (Berlin-Kreuzberg, lemezek száma: 5000 és 8000 között)

A lemezeimet ikeás szabványpolcokon tárolom. Azt hiszem, összesen kilenc polcon tárolom őket, amelyet a mennyezet irányában még további részekkel egészítettem ki. A lakásom korábban egy cég irodájaként funkcionált, így nagy szerencse, hogy az elrendezés jól passzol egy lemezgyűjteményhez, illetve zenei stúdióhoz. A Daft Punk lemezfigurák száz darabos limitált széria, közvetlenül Pedro Wintertől, a korábbi menedzserüktől vásároltam őket. Sok mindent gyűjtök. A lemezek a figurák mellett posztereket a hatvanas-hetvenes évekből. A képen is szereplő darab a Jézus Krisztus szupersztár című musicalből való.

Jesse Rose (Berlin-Prenzlauer Berg, lemezek száma: kb. 10 000)

A lemezgyűjteményem Londonban, Glastonburyban, illetve a berlini lakásomon található. Igazából van egy saját zeneszobám, ahol a lemezgyűjteményem nagy része áll dobozokban. De ott a szomszédjaim panaszai miatt nem tudok hangosan zenét hallgatni. Szóval ehhez ezt a helyiséget használom, amit eredetileg étkezőnek szántak. A négy cd-lejátszót például rádióműsoroknak szánt promómixek készítése alkalmával használom, két lejátszó a mixeléshez és kettő az effektek, illetve acapellák számára. A lemezjátszót leginkáb csak akkor használom, ha albumokat hallgatok. Ha fellépek, általában cd-ről játszom, de ha Black Rose-ként zenélünk (Hernik Schwarz-cal való közös project), akár egy pendrive is elegendő. A Keith-Haring poszter Matt Edwards, vagyis Radioslave ajándéka. A Montreaux Jazzfesztiválról hozta. Matt-tel nagy gyűjtők vagyunk.

Henrik Schwarz (Berlin-Kreuzberg, lemezek száma: kb. 10 000)

A szoba félig nappaliként, félig pedig stúdióként funkcionál. A lemezeimet a többi helyiségben tárolom. Már néhány éve nem zenélek bakelitről, ennek ellenére mind a mai napig vásárolok belőlük. Nem azért, hogy játsszam őket a bulikon, hanem inkább albumokat veszek itthoni meghallgatás céljából. Ez a nagy asztal már akkor is megvolt nekem, amikor még főállásban grafikus dizájnerként dolgoztam. Legújabb szerzeményem a gitár. Meglátjuk, mi sül ki belőle. A kék játékautó balra a földön a gyerekeimé. A helyiség ugyanis játszószobaként is funkcionál.

Forrás: groove.de

Rendhagyó módon ezúttal populárisabb vizekre eveznénk, valószínűleg néhányatok számára elsőre nem is teljesen világos, hogy miről is lesz most szó az elkövetkezendő írás keretében. Egy zenei stílusról, mely hurrikánként söpört végig Európa diszkóiban, egy stílus, amelyre fiatalok százezrei tomboltak hétről hétre, egy stílus, melyre valószínűleg az olvasók közül mindenki nosztalgiával gondol, vagy ilyen, vagy olyan formában, egy stílus, ami mára már szinte teljesen eltűnt: ismerkedjünk meg a handsup rövid történetével és jellemzőivel.

Új rovatot indítunk a mai nappal, ami arra hivatott, hogy nosztalgiázzunk kicsit, elevenítsünk fel néhány klasszikust. Olyan DJ-k, producerek nyomába eredünk, akinek kiadványaira egy emberként őrültünk meg fiatalként a klubok falai közt, okostelefon és internet hiányában néha hónapokig vadásztuk a trackek címét, meglepődve tapasztaltuk, hogy „Ja, hogy ez is az ő lemeze” és hosszasan sorolhatnám az élményeket. Aztán az adott előadók részint hirtelen a feledés homályába merültek, nem lehetett sem olvasni sem hallani róluk. Részint olyan stílusváltáson mentek keresztül, melynek következtében kiszorultak a látókörünkből; ergo elkurvultak. A blog segítségével elsősorban a trance, a house és a techno vonalán haladva mutatunk be ilyen művészeket a fiatalabb generációnak és próbálunk flasback élményeket teremteni az idősebbek számára. Az alapgondoltat már korábban megfogalmazódott bennem egy új, ilyen jellegű cikksorozathoz. A végső elhatározás ennek elindításában az a néhány hete történt egy eset volt,  amit itt pár sorban felvázolok. A metrón utazva hallgattam egy nagyon régi mix CD-t, miközben újságot olvastam, melynek sport rovatában megpillantottam egy képet, ami egy ismerős arcú, megöregedett, deres homlokú férft ábrázolt. Ha késsel fenyegetnek, sem ugrott volna be a neve, egyrészt hétköznapi viselete, másrészt az idő vasfoga okozta változás miatt. Ha kék overállban állt volna, talán segít a helyes megoldásban.  Nyilván a nevét a kép alatt lehetett olvasni, az illető pedig Damon Hill. Nem tudom kinek mi jut eszébe, de vele kapcsolatban nekem egyből Palik László legendás kérdőmondata  ugrik be. Így állt össze a teljes kép az alapgondolat és a címadás tekintetében.

Hova tűnt John Creamer & Stephane Kaneda?

John Creamer pennsylvania legnagyobb városában a 1,5 milliós Philadelphiában nőtt fel, majd a 90-es évek közepén New Yorkba költözött. Itt találkozott a Japánt és Franciaországot  is megjárt Stephane Kanedaval. Egyikük számára sem volt ismeretlen a zeneírás. Stephane már együtt dolgozott Satoshi Tomiieval, kettejük studiómunkája a Paranoize nevet viselő track, melyet a Bipath alterego alatt jelentettek meg. Ez annyira jól sikerült, hogy helyet kapott a legandás mixalbum sorozat, a Global Underground 019: Los Angeles mixalbumán is, melyet az ekkor már ismert, de még pályafutása elején járó John Digweed készített el.  Első közös projektjük egy 1998-as Joi Cardwell track, a Power remixe volt. Creamer ekkor túl volt már első önálló megjelenlsén is, mégpedig a szintén ebben az évben kiadott Lift Up The Needle címmel, amit az egy évvel később lemezre vágott Clear 12”-es követett.

Az igazi áttörést a 2001-es esztendő jelentette számukra. Az új évezred első esztendejében árasztották magukból a szinte azonnal klasszikussá váló korongokat, legyen szó önálló szerzeményről avagy másik előadó által írt zene újraértelmezéséről.  Ebben az évben jelent meg a Forget The World az I Love You vagy az I Wish You Were Here, melyek szinte minden progresssive house DJ lemezestáskájába bekerültek és megtalálhatók mind a mai napig. A remixek tekéntetében még hosszabb a lista. A GU mixlemezeknél maradva: a Los Angeles albumon rögtön az első lemez második trackjeként felcsendül Satoshi Tomiie feat. Kelli Ali Love - In Traffic című trackjének a John Creamer + Stephan K remixe. Néhány hónappal később kerül a boltok piacára a GU sorozat újabb, sokak által a legjobbnak vélt darabja a Global Underground 021: Moscow; amit szintén egy legendás páros, a Deep Dish készített. Ezen hallható a nemrég említett I Wish You Were Here valamint Nat Monday - Waiting című szerzeméyne John Creamer And Stephane K újraértelmezésében. Ezzel a trackkel kezdődik Paul Oakenfold, az ekkor már első fénykorán túl lévő trance mágus Perfecto Presents ... Paul Oakenfold: Ibiza dupla mixlemezre is. Szintén ekkor kezdték a klubokban a fiatalokkal megismertetni a Puretone – Addicted To Bassének, a The Crystal Method – You Know It’s vagy Lula - The DJ, The Music & Me Creamer And K remixét. Ugyancsak 2001-et írtunk, mikor néhány alapvetően populárisabb zeneszám tribal/house vonalon történt átértelmezése is kikerült a páros kezei közül. Ezek közé tartozik az Iio – Rapture vagy az elektronikus zenében üttörő formációnak számító New Ordernek a Crystalja. A Kosheen – Hide U pedig soha nem látott magaslatokba emelte a szerzőket; 2001-ben elnyerte az év remixe díjat és az akkori brit Top 10 Charton egészen a 6. helyig kúszott fel.

Az ezt követő esztendő sokkal visszafogottabra sikerült a saját produkciók terén. Mindössze egy tracket sikerült kiadni Tora Chan címmel. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy az adott lemez másik oldala is egy másik előadótól, egy bizonyos Dylan Drazentől származik. A remixek is szerényebb számban jelentek meg, minőségükre azonban nem lehetett panasz. Az ír énekesnő Sinéad O'Connor - Troy - The Phoenix From The Flame remixe mai napig zseniális. Az év vége felé pedig érkeztt Moony - Dove (I'll Be Loving You) (John Creamer & Stephane K Vocal Mix). Ez utóbbi szerepel a 2003-ban megjelent Global Underground 025: Toronto dublán, mely szintén sokak számára idéz fel kellemes emlékeket sőt volt akinek ez a lemez meghatározta zenei beállítódását is. A Billboard magazine például az év legjobb elektronikus zenei albumának választotta.  Ide tartozik, hogy önálló úton haladva ugyan, de Stephane K ebben az évben adta ki Numb című trackéjt, mely szintén hallható az albumon Meat Katie remixben.

 A páros zenei ízlésére John Digweed is felfigyelt, aki felkérte őket saját kiadója, Bedrock Recordings soron következő, immáron negyedik Bedrock Compilation mixalbumának elkészítéséhez. Ezzel olyan lemezlovasok táborához csatlakoztak, mint Jimmy Van M, Chris Fortier avagy a kiadó alapító tagja, John Digweed, akik a korábbi mixlemezek elkészítéséért voltak felelősek. A dupla CD szeptemberben került a boltokba, ez a páros első és mind ez idáig utolsó albuma.

A következő évek sikerei elég váltakozóak voltak. 2003-ban megjelent a londoni trio, a Dub Pistols – Problem Is remix, mely ismét hatalmas sikert aratott a danceflooron, akárcsak Moby és az Extreme Ways. Ezek után elérkezettnek látták az időt arra, hogy életre hívjanak egy saját maguk által managelt kiadót, mely az NY Love Music nevet kapta. A label kezdetben is döcögött, nem volt igazán termékeny, mint ahogy várták.cv Az első évben kiadobták a Storm Is Rising (feat. Lance Jordan & Susana Jelenic) valamint a Last Night I Was Dreaming (presents Dr. T) darabokat, majd jött Rosko - Love Is A Drug, melyen egy-egy vocal es egy dub mix található kettejüktől. 2005-ben érkezett még két remix; Rachael Starr - Till There Was You és a Basement Jaxx – All I Need valamint az NY Love Music első és egyben utolsó darabja is melyen nem működtek közre, Tripasaurus vs. Blockhead – State Of Unawake címmel. Gyakorlatilag ennyire futotta a label erejéből, ha csak a 2007-ben újra kiadott I Wish You Were Here digitalis MP3 formátumát nem számoljuk bele. 2007 abból a szempontból is meghatározó, hogy valójában azóta nem találkozhatunk a nevükkel mint új remix vagy track, utolsó hivatalos remixük Lance Jordan Feat. Marta Chapman – Shine Together a Dusk Recordingsnál.

Ez idő alatt felléptek a világ számos pontján mint DJ-k, rendszeres vendégeivoltak többek közt a miami WMC-nek is. John Creamer több esetben járt hazánkban is, így a 2003-as budapesti Centro Fly opening partyn, vagy a győri Vertigoban 2005-ben. Mindketten rendelkeznek aktív Myspace regisztrációval, de egyikük sem lépett fel az oldalára 2011 óta.  

Dj-k dolgozószobáját bemutató sorozatunk harmadik részében Berlinbe látogatunk. Akik körbevezetnek bennünket: Moritz Von Oswald, Seth Troxler, valamint Marcel Dettmann.

             „Back to the roots!” Először is tisztázzunk valamit: nem „Schmitteztem” az alapgondolatot, sőt. Már a Berlin Calling rovatok megjelenésekor szó volt róla, hogy ezzel párhuzamosan elindítom a saját sorozatom, hasonló címmel. Kézenfekvő volt ugyanis Európa másik E-zenei fővárosának bemutatása a klubélet szempontjából. Péter írásainak gyakorisága és terjedelme azonban olyan volt, amely azt hiszem teljes mértékben kimerítették az olvasók, látogatók igényeit. A német cikksorozat sajnálatos megszűnésével azonban napról-napra jobban éreztük ennek szükségét. Így mostantól teljesen véletlenszerű időközönként velem és az én publikációimmal találkozhatnak a Kedves Olvasók. Lehetőségeimhez mérten megpróbálom bemutatni a leghíresebb, turisták által is kedvelt és látogatott gyöngyszemeket valamint a legeldugottabb külvárosi klubokat.

Bedrock Clubnight @ XOYO Club, 2012. május 3. csütörtök:

Akkor most néhány mondatban a helyszínről: a klub teljesen a központban található (London esetében ez azért egy elég széles területet foglal magába), kényelmes tempóban mindössze 15 perces sétára a Liverpool street és 20-ra a Bank Station underground csomópontoktól. A legközelebbi megálló az Old Street station, amelynek egyik kijáratán gyakorlatilag közvetlen a bejárathoz vezető utcára lépcsőzhetünk fel. Nem egy hatalmas szórakozóhelyről beszélünk, a maximális befogadóképessége nagyjából 700-750 fő. A klub árai itteni viszonylatban átlagosnak mondhatók. A kis üveges (0,33l) sör és a szintén ekkora kiszerelésű cider 4 GBP, egy single shot (ez itt  25 ml) szeszesital 2-4 GBP (ha duplát innál, szorozd kettővel  ), ásványvizet nem ittam, de ha jól láttam 3 GBP volt. Itt is változó italakciókkal találkozhatunk, ezen az estén az 50ml vodka + Red Bull kombinációt 7,5 GBP-ért mérték, valamint 2x50 ml Jägermeister + Red Bull (itt Jäger-bombként ismerik, otthon nem tudom van-e megfelelője) 12 GBP-ért volt kapható. Korábbi alkalommal lehetett kapni Amstel, most sajnos nem, így három másik variációból választhattam. Az egyik a Sol, amit leginkább a „Corona/Coronita gazdaságos” jelzővel illetnék. Ezen kívül kapható még az itt méltán (???) népszerű szingapúri Tiger Bier valamint a mexikói import XX. Ez utóbbit nem ismertem, így adtam neki egy esélyt, utólag bevallom férfiasan, kár volt… Bármennyire is furcsa, magam is meglepődtem, de maradtam a körtés cider+sok jég kombinációnál. Ezt csak a torkom bánta picit másnap, de mostanra minden rendben .

Nem az első bulim  a klubban, a márciusi Bedrock Clubnightra látogattam ide először. Akkor úgy terveztem időben elindulok, mivel bár volt elővételes jegyem – ezért ekkor kipostázással együtt 13 GBP-t utaltam át - nem tudtam mi vár rám a beléptetésnél. Most néhány nappal a buli előtt is sikerült „saver ticket”-et vásárolnom. Ezt mindennel együtt (ez esetben online ticket volt csak elérhető amire booking chargeot számolnak fel) egészen pontosan 9,28 GBP-m bánta. Mivel ismét elkelt minden jegy elővételben, gondoltam jobb biztosra menni. Papíron kapunyitás 21:30-kor. Első alkalommal oda is értem kicsit a megadott időpont után, de még nem is volt nyitva a klub. Ekkor elhatároztam, hogy legközelebb kicsit későbbre igazítom az érkezést. Este 9 óra múlt. Alapvetően ilyenkor szoktam megérkezni egy-egy beforera bemelegíteni buli előtt. Korábbi elhatározásomhoz tartottam magam, de azért túl későn sem akartam odaérni, mivel itthoni ráhangolódás híján tudtam, hogy ott kell majd felvennem a ritmust. Ismét teljesen simán ment a bejutás. Telefonon mutattam a visszaigazoló e-mailt, kihúzták a nevem a listáról és gyakorlatilag néhány másodperces motozás után már a ruhatár előtt találtam magam. Itt leraktam a kabátot és rögtön legyalogoltam a lépcsőn az alagsorban lévő terembe.

Nem kis meglepetés fogadott: gyakorlatilag alig néhány fő lézenghetett a táncparketten, a pultban pedig az a Jozif állt, akinek ekkor a fenti loungeban kellett volna a CDJ-ket bűvölnie. Mint később kiderült (egy zárt helyszínen azért furcsa ilyet mondani), kicsit közbeszólt az időjárás. Az elmúlt néhány hétben gyakorlatilag egyfolytában esett, amit még itt sem bírtak az épületek. A fenti részben beázott valami, ami miatt nem lehetett a termet megnyitni. Változott a koncepció is, ami kezdetben egy-egy John Digweed valamint Jozif all night long szettet foglalt magában. Ezen az estén azonban egy számomra nem ismeretlen, de a meglepetés erejével bíró vendég is tiszteletét tette. A szintén helyi illetőségű Matt Tolfrey, akinek kiadványaival többek közt a Cocoon, a Murmur vagy a Viva Music labeleknél találkozhattunk. A közönség megoszlása is jóval vegyesebb volt mint előző alkalommal. Márciusban nagyjából 80%-a az erősebb nem képviselőiből tevődött össze, most viszont ez az arány szerencsére pozitív irányba változott . Valójában a bulizók életkora is elég széles intervallumon mozog. Egyáltalán nem is találkoztam az otthoni Digweed fellépéseken gyakran igen magas számban jelen lévő rágcsáló tinik csordájával. Otthon nem, itt viszont több 40-es sőt 50-es éveit taposó férfit és hölgyet véltem felfedezni. Ezen baráti társaságaok megjelenése azért kellemes meglepetést okozott. Előző alkalommal le is szólítottam a loungeban egy sör kíséretében az egyik ilyen korabeli tagot, aki készséggel válaszolt pár kérdésemre, és elmesélte, hogy nem laknak messze Londontól, már rég nem hallották élőben Digweedet és gondolták lejönnek megnézni. Határozottan jól eset, hogy „kiégett 30-as sznobkénet” (ezúttal is köszönöm ezt a jól eltalált jelzős szerkezetet, kedves Arnold!  ) azért az átlag, de inkább a fiatalabb generációt képviseltem.

Az este menete a következőképpen alakult: Jozif kezdett rögtön kapunyitás után, aki egymaga zenélt egészen fél 12-ig. Ekkor csatlakozott hozzá az előbb említett Matt Tolfrey. Kettejük B2B szettjét élvezhettük egészen éjjel 1 óráig, amikor is érkezett John Digweed, akinek gyakorlatilag az ekkora már remek hangulatú buli lezárása volt a feladata. Azt kell, hogy mondjam, tökéletesen fekszik neki ez is, megbirkózott vele, de bővebben kicsit alább. Először is részletezném az előtte fellépőket.

Érkezésemkor, mint már említettem épp Jozif vezette fel az est további fellépőit. Az idő még alig múlhatott fél 11, nem tudom pontosan mióta játszhatott, de egymás után rakta a jobbnál jobb trackeket. Nagyon dallamos deep-house, house tételek szóltak. Később is javarészt ezen a vonalon maradt, bár pakolt gyakorlatilag már mindent a house vonalon belül. A következő néhány videó az ő szettjéből adhat egy kis ízelítőt azoknak, akik érdemesnek találják végignézni őket :

 Jozif Live @ XOYO Club, London 2012 05 03

A kellemes bevezető után érkezett az est meglepetés vendége, Matt Tolfrey. Ekkor már szinte teljesen megtelt a tánctér is. Rögtön az első trackkel elmozdította a szett ivét a tech-house irányába. Azt hittem, innen ő fog pörgetni egészen Digweed érkezéséig, azonban nem így történt. Néhány track után visszaadta a DJ pultot Jozif kezei közé, és gyakorlatilag hajnal 1 óráig a kettejük B2B szettjének lehettünk szem- és fültanúi. Ebben a másfél órában mindketten megpróbáltak a saját vonalukon maradni, Jozif is elkezdett lendületesebb zenéket játszani. Ez néha elég érdekes és váratlan fordulatokat hozott, de összességében nem bolygatta meg az egész szett ívét.

 Matt Tolfrey B2B Jozif Live @ XOYO Club, London 2012 05 03

Ekkor már szépen lassan kezdte mindenki levetkőzni a gátlásait; jó értelembe véve kezdett elszabadulni a pokol. Nem volt ritka, hogy a tömegből spontán odalépett egy-egy fazon, aki eladás céljából különféle „termékeket” ajánlgatott. Mikor az egyik közel tíz perc leforgása alatt harmadszor kérdezte meg érdekel-e valami, kicsit kezdtem morcos lenni. Az mondjuk biztos, hogy amit árult azzal köszönöm szépen jól lettem volna úgy délig, lévén a csóka koordinációs nehézségei szabad szemmel is jól megfigyelhetők voltak. Előtte is meg utána is többen feltették a „Do you need any pills or MDMA?” kérdést, melyre általában a „Thanks dude I’m fine!” igencsak diplomatikus válasszal feleltem. Nos, nekem délben munkába kellett, hogy induljak, pénzt sem vittem magammal sokat, haza is akartam találni magamtól, így aztán maradtam a cidernél

Eme kellemes, húsítő itallal a kezemben szép lassan engem is magával ragadott a zene, így John Digweed hajnal 1 órai kezdése már megfelelő hangulatban fogadott. Azt a késő kezdésből is tudtam, hogy az éppen aktuális kedvenc trackjei közül a lendületesebbeket fogja elővenni, a jóslatom pedig be is igazolódott. Kellemes, lépegetős houseokkal kezdte a szettet, közel fél órája játszhatott, mikor már elkezdett kicsit elektrósabb vonalon mozogni. Az igazat megvallva magam sem tudom hányadszor hallom őt élőben, de minden egyes alkalommal tud valami meglepetéssel szolgálni. Azt, hogy dubos elemeket nem vártam tőle de mégis játszott párat, még simán feldolgoztam. Viszont sosem hallottam még tört ütemű elektrót játszani, ez már bennem is egy ilyen „Takarodj, hát ez hogy jut eszébe?!” reakciót váltott ki. Ezek után visszakanyarodott a dubos hangzásvilágba, abból is elsősorban a techno volt a mérvadó. Inkább a második órában már az új hullámos, morcos, gonosz, itt-ott elektrósabb betétekkel megspékelt techno trackeket hallhattunk felcsendülni, aztán szép lassan elkezdte levezetni a szettet.

John Digweed Live @ XOYO Club, London 2012 05 03

Nem sikerült elkapni az utolsó 15-20 percet, mivel még tömve volt a terem és így garantálható volt a fél órás sorban állás a ruhatárnál. Mivel a buli 3-ig tart, én 2:45-kor fogtam magam és kikértem a kabátomat, majd magamhoz vettem a Live in Cordoba albumhoz tartozó plakátot és flyert amikkel a kezemben és zsebemben elindultam hazafelé. A Bedrock Clubnight októberig búcsúzik Londontól. A magam részéről két nagyon kellemes estén vagyok túl, annak ellenére is, hogy mindkétszer egymagam vágtam neki az éjszakának.

Remélem sikerült betekintést nyújtani és közelebb hozni ezt az egyedülálló partysorozatot a hazai rajongóknak. Hamarosan újra jelentkezem!

Üdvözlettel: Marci

Next Stop: 2012. május 26. Ministry Of Sound, London / Sasha, M.A.N.D.Y., Shindoe

 A Technokunst csapatának köszönhetően szombat este az A38-on először lép fel hazánkban a CLR egyik legújabb üdvöskéje, Monoloc. A vele készült rövid interjút minden technofanatikus számára melegen ajánljuk!

Forrás: groove.de 

Steve Rachmad minden kétséget kizárólag Hollandia egyik legjelentősebb techno producere. A kilencvenes évek elejétől fogva a detroiti hangzás zászlóvívője. Több álnév alatt alkotott, mint például Sterac, Ignacio, Didato, vagy Parallel 9. Karrierjének egyik csúcspontját jelentette Sterac alteregoja alatt 1996-ban megjelent Secret Life Of Machines című albuma, amelyet júniusban újra kiadnak. A kiadvány olyan művészek remixeit is tartalmazza, mint például Ricardo Villalobos, Joris Voorn, 2000 and One és Heiko Laux. Mindezekről a 100% Pure kiadónak köszönhetően megnézhettek egy angol nyelvű, 15 perces dokumentumfilmet, ahol többek között Chris Liebing, Karotte, Josh Wink, vagy éppen Ben Klock is megszólal. 

 Egy korábbi postunkban már bepillantást nyerhettetek 5 dj stúdiójába is. Ezúttal némi kommentárt is fűznek a házigazdák a képen látottakhoz. Először Amsterdamba látogatunk.

Aki még nem látta Paul Kalkbrenner 2010-es dokumentumfilmjét, ami a német sztár európai turnéjának egyes állomásait mutatja be, az most bepótolhatja. Idegen nyelv tudás nem szükséges, ugyanis a 62 perces összeállításban nem szerepel élő beszéd. Bepillanthatunk a tavaly előtt nyári Balaton Sound-os fellépés pillanataiba is, igaz a dátumozást egy picit elszúrták.

Mint azt bizonyára már sokan tudjátok, hamarosan bemutatják a Night Shift Documentaryt, azaz egy dokumentumfilmet, amely hazánk partyéletét mutatja be. A filmben felbukkan a magyar house-techno színtér színe-java. Az előzetest már most megnézhetitek:

Mostanában nagy a csend a Border Community háza tájáról. Az alábbi angol nyelvű videóban megszólal Kate Vax és Luke Abbott, akik a live actjükről mesélnek, valamint a kiadó feje, James Holden is. Kiderül, hogy Nathan Fake új albumának előkészületei idén befejeződnek. Szerintük ez lesz az eddigi legjobbja! Hihetetlen és varázslatos. Ezután Holden a saját albumával is foglalkozik, de ezzel még sok a munka. Jövőre tehát nagyot fog durrantani a BC! 

Aki ért németül, annak egy 24 perces dokumentumfilmet ajánlanánk, ami Karotte, valamint a szintén frankfurti Ziel100 mindennapjaiba kalauzol el bennünket, ezenkívül elkísérhetjük őket különböző német, osztrák, valamint svájci klubfellépéseikre is. 

Mindig is azt hirdette, hogy légy önmagad! 51 évesen, 3 betelt útlevél, valamint 1 millió megtett mérföld után, valami újra vágyik a zenén kívül. Első szerelme mindig is a zene marad, de itt az idő, hogy valami, vagy valaki más is ugyanilyen fontos szerepet töltsön be az életében. 26 éve sorozatosan fellépett a Winter Music Conference-en, 2000 óta állandó rezidens Ibizán. Úgy tűnik most mégis saját, április 28-i fellépése lesz az utolsó, a Pacha-ban. Danny Tenaglia visszavonul. Egy legendával kevesebb a dj-pultokban, azért csak reménykedhetünk, hogy nem végleges a búcsú, annak idején Claude Young is újra aktivizálta magát.

 KELLEMES

I ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK! 

Az egyik legrégebbi motoros a dj-szakmában. Nagy focifanatikus, ennek ellenére a kultúra és a divat is érdekli. Kiadója, az International Deejay Gigolos jelentősen hozzájárult az ezredforduló környékén az electroclash fejlődéséhez. Több, mint három évtizede jelszava a változatosság.