Szeretném mindenkinek megköszönni, hogy a jubileumi harmincadik dj-szezonomban ott voltatok a klubokban vagy fesztiválokon, és, hogy mindig nagy örömöt okoztatok nekem. Mindig számíthatok rátok, ha varázslatos pillanatokat keresek! Ehhez kollektiv összeolvadásra van szükség a tánctéren. Az összetartozás az öröm egyik forrása.

 

A világkörüli turném során idén eljutottam mind a hat kontinensre, és azt kell, hogy mondjam, mindenhol szeretettel és tisztelettel fogadtak. Rengeteg különleges nappal és éjszakában volt részem, extrém jó energiával és sok izzadó táncparkettel.

 

Az év elején felléptem néhány helyen Ázsiában: Szingapúr, Kyoto, Szöul és Tajpej. Ezután februárban a tokiói Goethe Intézet meghívott régi barátommal. Toby Izui-val, hogy tartsak egy beszédet. A „150 éves német-japán barátság” jegyében 300 vendéget hívtak meg a művészet, zene és gazdaság világából. Beszédem apropója a 30 éves dj-pályafutásom, valamint a német – japán viszony techno és klubkultúra vonatkozásáról kapcsolatos esszém volt.

 

Rettenetesen izgatott voltam, mert igazából én nem vagyok egy nagy szónok, és ennyi ember előtt még sohasem beszéltem ilyen hosszan. Az egész beszédet szimultán fordították fülhallgatón keresztül japánra, illetve németre. Zárásként színpadra lépett még egy fiatal techno producer és előadta a legeslegjobb techno-beatboxot, amit eddig valaha láttam, illetve hallottam. Ez alkalomból egy versenyt is hirdettünk japán producerek számára, és a győztest meghívtuk személyesen a frankfurti Cocconclub-ba. Ez júliusban vált valóra, Tokióból érkezett, és a zenéje a Cocoon Recordings-nál megjelent „Dots and Pearls” válogatáson hallható.

 

Ezután egy kéthetes ausztrál túra következett, többek között a „Future Music Festival”-on is felléptem, ahol többek között játszottam Perth-ben is, ami a turné legmesszebbi állomása volt, mondhatnám úgy is, hogy a világ végén! De kérlek ne értsétek félre – fantasztikus emberek élnek ott, akik nagy örömmel és odaadással népszerűsítik a zenénket.

 

Mikor a turné során márciusban a híreket néztem, alig akartam elhinni, ami akkor fogadott. Mélységesen megrázott az, amit a japán katasztrófáról láttam!

 

Hiszen épp röviddel azelőtt jártam ott, ezért azonnal felhívtam az ottani barátaimat: szerencsére egyikkel sem történt semmi baj. Sydney-ben álltam a színpadon, Leftfield zenélt előttem, utána következtem én. Legalább 6000 ember volt a sátorban és a hangulat is igazán jó volt. Elkezdtem tehát a szettemet, jó kedvűen és pozitívan, ahogy mindig. De mégis mialatt zenéltem, rossz érzés kerített hatalmába, és ez számomra új volt – azt éreztem, hogy valami nem stimmel velem. Szerencsére csak 2 órás volt a játékidőm. Mikor az utolsó zene ment, könnyekkel küszködve elhagytam a színpadot. Az autóban aztán úgy bőgtem, mint egy kisgyerek, ilyen módon tört elő belőlem a szomorúság és a együttérzés.

Ez volt számomra a legextrémebb dj-élményem, nem tudtam eldönteni, hogy helyes döntés volt akkor ott színpadra állni, vagy sem.

 

Sokszor feltettem már magamnak a kérdést, hogy lehet azt a sok szörnyűséget, ami történik nap mint nap a világban, feldolgozni és utána ismét teljes odaadással fellépni. Őszintén szólva, nem tudom.

De ami számít, az a pillanat öröme, az itt és most!

 

A zenéléssel megadatik nekem az a privilégium, hogy ehhez a „itt és most”-hoz hozzátegyek valami pozitívat, bármerre is járjak a világban. Sok ember erőt merít a zenéből, erőt, ami a mindennapokhoz szükséges.

 

A tánc őszintévé tesz minket. A test soha nem hazudik. A mozgás során éljük meg a pillanat örömét. Számomra fontos dolog az életben a boldogság, a mások iránti tisztelet, a szeretet, a köszönet, a figyelmesség.

 

De térjünk vissza az évi visszatekintőmre: amilyen élénken élnek fesztiválok nagyszínpadjain töltött pillanatok, olyannyira intenzív emlék a számtalan all-night-long szett: A legkisebb klubtól, Ascona-tól kezdve (mindössze 150 fő befogadására alkalmas) a legjelentősebb klubokig: Womb /Tokió, Haoman 17 / Tel Aviv, State / Buenos Aires, D.Edge / Sao Paolo, Cromie / Bari, Lux / Lisszabon, Fabric / London, Watergate / Berlin, Calypso / Hammamet, Muretto / Jesolo, Cocorico / Riccione, Cavo Paradisio / Mykonos és természetesen a Cocoon Ibizán és az én otthonom, a Cocoonclub…csak, hogy néhányat megemlítsek. 

 

Ja igen, néhány after is beficcent:

A leghosszabb szettem hét órás volt, a Cocoon-záróbulin az Amnesiaban, majd utána még 14 órát zenéltem az afterpartyn a strandon. A lemezestáskáim tele lettek homokkal…

 

Ibiza 2011 – ismét csak azt tudom mondani: ti vagytok a legnagyobbak!

 

Köszönöm, ez tényleg nagyon fasza volt!

 

A legtöbb fellépésem a hazámban volt, az öreg, jó Németországban. A német klubokban remekül éreztem magam, és a fesztiválok is remekül sikerültek: pl. TH!NK? Lipcsében, Love Family Park Hanauban (a legnagyobb tánctérrel, ahol 2011-ben felléptem), Green & Blue Oberhausenben, Neverland (Bottropp), Greenfields (München), de a csarnokfesztiválok, mint például a Time Warp Mannheimben, a berlini FLY BerMuDa, a Mayday, és természetesen az első alpesi Cocoon fesztiválunk Obertauern hegyeiben, hogy csak néhányat megemlítsek.

 

Ha nemzetközi vizekre evezünk, akkor a detroiti Movement Festival, az amerikai Coachella, a Bunk-Tek Belgiumban, a lengyel Audioriver, a svájci Vision, a portugál Superbock, a francia Inox, a spanyol Space Of Sound és a Klubber’s Day, az olasz és holland Time Warp, a Creamfields Dél-Amerikában és Nagy-Britanniában, valamint az SWU Brazíliában, és a két Cocoon-rendezvény Mamaia-ban és Bukarestben. Le voltam nyűgözve a „Cocoon In The Park” rendezvényünk sikerétől, amit még csak harmadik alkalommal rendeztünk meg, és máris Anglia legjobb minifesztiváljának számít. Ahogyan akárcsak a sorban második alkalommal is teltházas római „Cocoon Ibiza”!

 

Apropó, Itália: szeretett Olaszországban idén is nagyon jó hangulatban teltek a fellépéseim. A Cloropchilla Club Bariban számomra még mindig a világ egyik legkülönlegesebb klubja: Sophia Loren egykori birtoka egybeolvadva a természettel, fák, kutak a tánctéren. Minden a dél-olaszok szenvedélyességével párosítva minden egyes alkalommal különleges élményt nyújt, akárcsak a „Sven Väth In The Park” a livornoi Tini Clubban, köszönöm Leo, Cincia és Denni, akik szívüket-lelküket beleadják, hogy a rendezvény sikeres legyen!

 

Egyébként 30 éves dj-jubileumom alkalmából saját magamat ajándékoztam meg a szezon elején. Mivel az eddig használatos lemezestáskámat sajnos már nem gyártják többé, elkészíttettem itt Németországban három kézzel készített lemezestáskát örökös garanciával. Annak ellenére, hogy egy bakelitről zenélő dj-nek a fellépés, különösen fesztiválok esetén, nem mindig problémamentes, idén szerencsére kevés technikai nehézségbe ütköztem, azt leszámítva, hogy néhány alkalommal majdnem lefújta a szél a lemezeimet, miközben pörögtek, egy tengerparti afterparty után tele lett homokkal az egész táskám, illetve egyszer egy ibizai afterpartyn hátulról fejbecsapott egy mikrofon. Autsch!

 

Idén 400 promo-lemezt kaptam, és 800-at vásároltam, néhányat ezek közül duplán is. Feltűnő volt, hogy sok lemezbolt sokkal nagyobb figyelmet fordít a zenei kínálatra, és a külső megjelenésre, mint az elmúlt években. Köszönettel tartozom azoknak, akik még mindig hisznek a bakelitlemezekben, bakeliteket gyártanak, forgalmaznak és eladnak: a nyomdák, master-vágó stúdiók, a terjesztők, a lemezboltok, és természetesen minden művész, akik bakeliten szeretnék a munkáikat megjelentetni.

 

Köszönöm a Coccon számára leadott szavazataitokat, az idei Groove-szavazáson!

 

Tovább folytatjuk…

 

És természetesen köszönet a feleségemnek és a családomnak azért, hogy támogatnak ebben az őrületben és támaszt nyújtanak.

 

Boldog Új Évet kívánok Nektek és családotoknak 2012-ben, a sárkány évében!

 

Love

 

Sven