Cocoon Heroes - Into The Magic

Marci kollega hazaköltözésével jómagam veszem át a London Calling rovatot és lehetőségeimhez mérten megpróbálok részletes betekintést nyújtani a londoni szórakozóhelyek magával ragadó világába. 2012 augusztusa óta nem kevés buliban megfordultam a szigetország fővárosában, bátran kijelenthetem, hogy idáig mindegyik felejthetetlen maradt.

London Warehouse Events

2010 nyarán Will Harold, Paul Jack és Alice Favre álmodtak egy nagyot, beleadtak apait-anyait és egy olyannyira sikeres warehouse bulit (Pryda, Gui Boratto, Popof, Par Grindvik –hogy csak a nagyobb neveket említsem) hoztak össze a Great Suffolk Street 31 alatt, ami az alapját képezte a későbbiekben London Warehouse Events néven futó rendezvényeknek. A július végi Pryda Night egyébként sold out volt, ami több mint bíztató indulásnak számított. 

2011-ben gőzerővel beindult a LWE menetelése: előbb Skrillex majd Pendulum léptek fel, mindkét sztár még hetekkel a showjuk után is áradoztak a különböző hírportálokon a warehouse-élményről. The show was ‘life changing’. (Skrillex)

Noha a LWE bölcsőjének kétség kívül megmarad a 29 Great Suffolk Street, nem csak itt, hanem a város más részein is tartanak ilyen jellegű bulikat (Sidings, Shoreditch).

A LWE néven elhíresült rendezvények nem kisebb neveket bookingoltak idáig mint Sven Väth, Groove Armada, Adam Beyer, Chris Liebing, Speedy J, Carl Cox, Seth Troxler, Roger Sanchez, Erick Morillo, Carl Craig, Mauro Picotto, Astrix (live), Radio Slave, Maya Jane Coles... -természesen a teljesség igénye nélkül.

Cocoon Heroes London @ 29 Great Suffolk Street

Hazudnék, ha azt állítanám, hogy teljes mértékben fitt és kialudt voltam a pénteki Cattaneo & Warren buli után. Sőt, talán ki is hagytam volna ezt a warehouse rendezvényt, ha nem vettem volna meg a jegyemet még augusztus közepén. Ez egyébként bölcs döntés volt. 

Egy héttel a CLR Night után ismét egy warehouse rendezvényt látogattam meg: Cocoon Heroes London - Into The Magic, fellépők: Sven Väth, Carl Craig, Cassy, Matthias Kaden, Onur Özer.  

Második ízben jártam a helyszínen, ugyanis október végén a Drumcode Halloween kapcsán már belekóstoltam a warehouse-feelingbe.

A helyszín a Temze déli partján, Southwark kerületében található, cirka 1-1 mérföldre a Waterloo és London Bridge állomásoktól. A legközelebbi underground megálló a Southwark, de az előbb említett helyekről is 15-20 perc séta alatt odaérünk a Great Suffolk Street 29 szám alá.

Az utcában található raktárépület (maradjunk csak a warehouse kifejezésnél) maga nem más, mint egy autóparkoló, amely a Union Street Car Park nevet viseli. Az utca fölött vasút zaja nyomja el a csendet, így attól senki se tart, hogy esetlegesen a közelben lakók panaszkodnának a techno dübörgésére.

23 órakor érkeztem, ekkor még csak 8-9 ember lézengett a bejárat előtt. Az utcában állt pár taxi, néhány fiatal „alapozott”, és egy benga csoki árult jegyeket –ez teljesen megszokott egy ilyen kaliberű rendezvényen. Más kérdés, hogy szerintem az a biztos, ha magadnak rendeled a jegyet, akkor garantáltan nem ér semmilyen meglepetés. 

Bejáratnál a szokásos ceremónia (személyi / útlevél ellenőrzése), majd gyors motozás és már benn is voltam. Mindig próbálok korán érkezni az adott szórakozóhelyre, hogy ne kelljen a nagy sorban várakozni. Bár hozzáteszem, annak is megvan a varázsa: garantáltan összespanolsz valami eszelős angol/olasz/spanyol/német  partyarccal, aki megkínál a piájából és egy jót beszélgetsz vele vagy a haverjaival. Már egy ideje egyedül járok bulizni a városban, de sosem éreztem magam egy pillanatra se elveszettnek. 

A ruhatárnál óriási sorok szoktak kígyózni (Drumcode bulin anno cirka fél órát vártam), így érkezés után ajánlott azonnal leadni azt. Nem kötelező, sokan kabátban buliztak, mert a raktárépület falai hűvösséget árasztanak. Aki viszont hozzám hasonlóan az első sorokba kíván „törni”, annak garantáltan melege lesz. 

Három terem volt ezúttal, egy nagy és kettő kisebb. A hallójáratok kikormolásáról a Funktion One gondoskodott, amely minőségi hangzást garantált, de egyúttal az erős pufogásól sem kímélt meg. Füldugó ajánlott –főleg ha első sorokba indul az ember és sokáig ott is marad.

Onur Özer szettjére érkeztem, a török kellemes warmup zenéket pakolt. A timetable megtalálásakor szomorúan konstatáltam, hogy Sven illetve Cassy & Carl Craig „üti” egymást időben, de sebaj, a páros 6 órán át fogja pörgetni a zenéket, marad idő bőven, hogy halljam őket.

Sven 1-kor kezdett, így addig megvizitáltam a kisebbik termet és hallgattam a b2b szettet. Zeneileg mást vártam, túl lötyögősnek találam, nagyon nem is tetszett. Úgy terveztem, hogy majd 4 után visszanézek. Készítettem pár fotót, a legviccesebb kétség kívül Carl Craig pólójának epic felirata volt: the realest motherfucker alive. 

Fél 1 körül visszatértem a nagyterembe (a kiírásban room szerepelt, de az arch vagyis a boltív kifejezés pontosabb), hogy legyen időm előrefurakodni Sven kezdésére. Az előrenyomulást itt ne úgy képzeljük el, hogy fellökünk mindenkit. Legtöbbször ha látják, hogy fényképezőgéppel vagyok, elengednek, utat adnak, idáig csak pozitív élményeim vannak ezzel kapcsolatosan. 

Sven Väth mindvégig zseniális volt! Először csak bugis, kézfelrakós zenékkel kápráztatott el, aztán a szett második felében ízelítőt kaptunk a vérbeli technoból. A germán mindvégig vigyorgott, vicsorgott, grimaszolt, poénkodott, vágta a szédületes pózokat, legyezgette magát a bakelittel és ehhez hasonlók.

Az egész performansz brilliáns volt: három nagy kivetitőn mentek a Papa „lépkedései” felváltva a Cocoon Heroes logójával. A látványosságot növelte két lengén öltözött kis kapucíner táncoslány koreográfiája. Szemmel láthatóan kiválóan érezte magát Sven, jó látni, hogy az Öreg ilyen kicsattanó formában van. Zeneileg nem tudok egy trekket sem kiemelni, ugyanis számomra az egész show egy nagy ID-halmaz volt. :-)

4 után pár perccel fejezte be a germán, őt követte Matthias Kaden, aki zárásig (6.00) zenélt. Nem sokat hallottam belőle, mert megindultam a ruhatárhoz (nagy sort elkerülendő) és visszanéztem Cassy & Carl Craig performanszára. Ezek a zenék már sokkal jobban tetszettek, mint az éjfélkor hallottak. Itt lényegesen kevesebb ember gyűlt össze, épp ezért picit szellősebben bulizott a jónép. 

És hogy milyen is ez a warehouseos "jónép"? Természetesen csak 18 éven felüliek látogathatják a rendezvényt, így zömmel a 20-as fiatalok képviselték magukat (rengeteg csaj!), de akadt jó pár zorall figura is. Hogy ki mennyire volt készen, abba nem mennék bele, egy biztos: mindenki jól érezte magát. Noha Kaden aprított még rendesen (és még rengetegen voltak), fél 5 után 10 perccel a kijárat felé vettem az irányt. Elég volt ez estére, hiszen ismét felejthetetlen zenei élményekkel gazdagodtam.

Egy-egy buli után vasárnaponként tartanak hivatalos aftert a Cable klubban (a helyszíntől nem messze), ez Jaded Afterhours néven híresült el és 5-13-ig tart. 

Kifele menet belebotlottam egy ambulanciás brigádba, egy csávó a földön hevert kiütve, próbáltak vele valamit kezdeni.  További negatívumok (sajnos), amik mellett nem tudok elmenni: hiába vannak mackós csoki szekusok az első sorokban a kordonoknál, néhány agyalágyultnak így is eszébe jut, hogy elszívjon egy kis cigit/zöldet. A szekus meg vagy észreveszi, vagy nem, mindenesetre, rohadt idegesítő. Van szépen kialakított dohányzós rész, tessék azt használni. Aztán ott vannak a nyomorult félmeztelen, szifonnal villogó suhancok: szerencsére ezúttal kevés volt belőlük. Bárpultnál csak thai sör (singha) volt kapható, £4.5-ért eléggé unfair, szóval inkább maradtam az ásványvíznél. A toitoi megoldás elég gázos (szerintem), de alighanem ezen nem változtatnak. Sidings Warehouseban legalább hagyományos mosdó volt, ahol még egy Liebing bulin reggel 6-kor se voltak súlyos állapotok. Tényleg. :-)

A későbbiekben további klubok kerülnek bemutatásra. A Cocoon Heroes videók itt találhatóak.