A mai írás kissé rendhagyó lesz a sorozat korábbi részeihez képest, ugyanis ezúttal nem Berlinről lesz szó, de mivel többen jeleztétek, hogy szívesen olvasnátok a két héttel ezelőtti négy napos túránkról, így megosztom veletek röviden az élményeket.

1.nap: Mivel Brandenburg tartományban a reformáció ünnepe munkaszüneti napnak számít, a hosszú hétvégét kihasználva péntek délután útnak indultunk északnyugati irányba. Jó 250 km megtétele után a kora esti órákban meg is érkeztünk Hamburgba. Szállásunk egy hátizsákos hostel Altona városrészben, 3 emeletes és egy francia ággyal, a szobához külön fürdő tartozott. Vacsora, alapozás, német nyelvű Legyen Ön is milliomos, aztán útnak indultunk, hogy feltérképezzük a méltán híres-hírhedt hamburgi éjszakát. Igazán hangulatos hely a Reeperbahn, St. Pauli egy velejéig erkölcstelen hely. Egymást érik a kocsmák, diszkók és night clubok, egy utóbbiban mi is megfordultunk, a magyar személyzetnek köszönhetően 4 euroért ittuk a sört és még vodkára is megvendégeltek minket, amúgy az ár többszörösét kellett volna lepengetnünk. A prostitúció – a város földrajzi helyzetének köszönhetően is – már évszázadok óta virágzik, nincs ez másképp ma sem. A város piros lámpás negyede a Herbertstrasse, a 60 méteres útszakasz fallal van védve a kíváncsi szemek, de legfőképp a fiatalkorúak és a nők elöl. Ide ugyanis csak férfiak mehetnek be. Cserébe viszont sokkal jobb felhozatalt kapunk, mint például Amsterdamban. A prostitúció elméletben csak ezen a kis utcaszakaszon legális, gyakorlatilag rengeteg örömlány tevékenykedik a környező utcákban. Kisebbségi komplexussal küzdő férfiaknak mindenképp ajánlatos egy látogatást tenni errefele, ugyanis azért az mégsem mindennapos, hogy csak sétálsz a nyílt utcán és két perc alatt legalább 10-en szegezik neked a kérdést, hogy elmész-e velük… Beugrottunk egy diszkóba is rövid ideig, de aztán korán nyugovóra tértünk, mivel másnap korai kelést terveztünk.

2.nap: Korai kelés megvolt, ezt egy rövid hajnali séta követte, mielőtt még kicsekkoltunk volna a szállásról. Az óra igaz reggel 8-at mutatott, azonban jóformán még teljesen sötét volt. Magyar szemmel nézve döbbenetes. Délelőtt a kikötőben sétáltunk. Rotterdam és Antwerpen után Európa harmadik legforgalmasabb kikötője található itt. Maga a várost 1,8 millióan lakják. „Visszatértünk még” – mondtunk mindannyian, ugyanis bár az éjszakai élettel sikerült igencsak mélyre hatóan megismerkedni, a városból magából vajmi keveset láttunk. Azonban igencsak szorított az idő, következő célállomásunk Bréma volt. Hamburg és Bréma viszonylag közel fekszik egymáshoz, egy óra alatt meg is éreztünk. Bréma gyönyörű! Bréma csodálatos! Bréma bájos! A turisták által leginkább preferált látnivalók majdhogynem egy helyen összpontosulnak, így viszonylag rövid idő alatt viszonylag sok mindent láthattunk. A régi piactéren áll a régi városháza, amely az európai reneszánsz építészet egyik legkiválóbb alkotása, és ma már a világörökség része. Közvetlenül mellette található a brémai muzsikusok szobra. Sokkal nagyobbnak gondoltam. Aranyos. Külön öröm, hogy a miniatürizált változatát is meg lehet venni. Mégiscsak kisgyerekkorom egyik kedvenc meséje. A régi városháza és a Szent Péter dóm között éppen kirakodóvásárt rendeztek. Korhű jelmezbe öltözött árusok, lovagok, igazmondók, mutatványosok… tényleg a középkorban érezhettük magunkat. Emellett a kulináris élvezeteknek is hódolhattunk, ettünk szarvasgombával ízesített szalámit, rengeteg fajta sajtot, egzotikus gyümölcsöket, aminek a nevére már nem emlékszem, azonban a formája is teljesen ismeretlen volt eddig számunkra, íze a kiwihez hasonló. Ettünk még égetett szesszel leöntött, porcukorral ízesített sült fügét is.  Szintén a régi piactérből nyílik a Böttcherstrasse. Igazán hangulatos kis utca, szűk sikátorral, vöröstéglából épült házakkal övezve. Sikerült elkapni az óránként megszólaló harangjátékot is. Késő délután tovább kellett indulnunk, egészen Osnabrückig, ugyanis szombat éjszakára itt foglaltunk szállást. Bár a várost 164 000-en lakják, az alváson kívül más tervünk nem volt itt. Azért nekem a hostelben sikerült a recepcióssal és még 2 vendéggel legurítanunk 2 üveg zubrowkát és egy üveg whiskeyt...

3. nap: Reggel frissen és kipihenten indultunk útnak. A legsűrűbb, leghajtósabb nap következett. Az óraátállítás is nekünk kedvezett, egy órával többet aludhattunk. De én inkább úgy fognám fel, hogy egy órával korábban indulhattunk. Rövid autózás után Münsterbe érkeztünk, a kora délelőtti órákban elég álmos kisváros képét festette. Járókelő minket leszámítva szinte senki. Amúgy 280 000-en lakják, gyönyörű belváros, rengeteg templom, hangulatos üzletek… Jó másfél óra éppen elég volt a belváros feltérképezésére, indultunk is tovább. Következő állomás: Köln. Erről a milliós városról három dolog ugorhat be elsőre: Dóm, Kompakt, sok a b•zi. Első élményünk a sörhöz kötődött. Annak ellenére, hogy november 30-at írtunk, igazán kellemes kora őszi időjárás fogadott minket, így egy cukrászda teraszán kipróbáltuk a helyi nevezetességet, a Kölsch-t. Ez egy világos, felső erjesztésű, 4,9%-os sör. A helyi sörkészítés hagyománya 873-ig nyúlik vissza, jelenlegi formájában mintegy 100 éve gyártják. Kölschnek nevezik amúgy a német nyelv helyi dialektusát, na meg a Loreley című zseniális zene producerét is. A belváros felé vettük az irányt, a Hauptbahnhof (Főpályaudvar előtt) egyből magyarul szólítottak le minket, a srác szemmel láthatóan igencsak örült nekünk, leginkább a társaságunk női tagjainak, elmondása szerint szociális munkásként dolgozik kinn egy hónapja és most hallott először magyar szót… A pályaudvar mellett közvetlenül található a kölni Dóm, amely 157 méteres magasságával a világ harmadik legmagasabb temploma, 1880-tól 4 éven keresztül a világ legmagasabb épületének járó megtisztelő címet viselhette. Impozáns belső tér, rengeteg turista. Egyedül a persellyel direkt mód közeledő papok nem tetszettek. Ez már-már nyílt koldulás. Akkor tegyék fizetőssé a belépést, de szerintem nem ilyen módszerekkel kellene pénzt szerezni. 1,5 euro ellenében (a teljes áru 3) feljutottunk a Dóm tetejére is. 509 lépcső vezet felfele, szerintem nem vészes, viszont néhányan igen csak hevesen lihegtek. Szűk csigalépcsőn vezet a fel- és lefele út is, szerintem borzasztó veszélyes, ha valaki megbotlik vagy elesik, egy rossz mozdulat következtében rengetegen borulhatnak vele. A látvány viszont kárpótol mindent, csodálatos a kilátás fentről!

4. nap: A városnézés így délelőttre tolódott. Talán eddig csak Bécsben láttam felhőkarcolót, itt van belőle bőven! Állítólag vagy 50-60 épület legalább meghaladja a százméteres magasságot. Számomra hatalmas élmény volt. Volt abban valami idilli, ahogy a régi operaház előtt öltönyös urak olvassák a napilapot ebédszünetben, mögöttük pedig 200 méteres felhőkarcolók magasodnak. Mintha csak egy filmbe cseppentünk volna bele a Wall Streeten. Ami nem meglepő, hiszen mégiscsak Európa egyik kereskedelmi-pénzügyi központjáról van szó. Az időjárásra sem lehetett panasz, annak ellenére, hogy a naptár szerint október utolsó napjában jártunk, a hőmérő higanyszála bizony 20 fok felé kúszott. Ráadásul ketten még egy félórás riksás városvezetésen is részt vettünk, mindezt teljesen ingyen. Az idegenvezető hölgy részletesen beszámolt minden látnivalóról, sőt még azt is tudta, merre keressük a Cocoon Clubot. Karpántot, almát is kaptunk tőle, így a borravalóval sem maradt szegényebb. A második világháborúban az óvárost porig bombázták. Központját újjáépítették az Am Römerberg igencsak hangulatos középkori tér benyomását kelti. Itt ebédre ettem egy fehérkolbászt édes mustárral. Igazi német specialitás, 12 éve volt hozzá utoljára szerencsém, isteni! Egy kis séta a Majna partján, majd egy rövid kitérő a frankfurti reptéren, ami Európa második legforgalmasabb reptere. Délután 5 órakor búcsút intettünk Nyugat-Németországnak és egy jó 5 órás út után a késő esti órákban érkeztünk vissza Berlinbe.